A vonatból nagyon szép látvány tárul az utazó szeme elé. A skót hegyek között elsuhanni egészen különleges érzés. Viaduktok, patakok, legelésző állatok, mind-mind gyönyörködtetik a szemet, nyugtatják a lelket. Az utóbbira szükség is van, mert néha az utasok tévednek. Gondosan, ha kell négyszer-ötször is átfutják a szombati buszmenetrendet, hogy biztosan visszaérjenek a Loch Ness partjáról Invernessbe, és elérjék a csatlakozásukat vissza Perth-en keresztül Dundee-ba, aztán az utazók csak várják-várják a buszt, a busz meg csak nem jön, pedig már tizenöt perce ott kellene lennie, aztán várnak még egy kicsit, és hatodszori ellenőrzésre kiderül, hogy nem a szombati menetrendet nézték, és nem érnek vissza Invernessbe, hogy Perth-en keresztül Dundee-ba érjenek az előre megvett jegyeikkel, és aztán gondolkodnak, és nekiállnak stoppolni, hátha úgy elérik a távolsági buszt, pedig még sosem csináltak ilyet, a gonosz skótok, pedig a böszme nagy autóikkal csak elmennek előttük, egyesek tudomást sem véve róluk, mások pedig vigyorogva mutogatva, aztán a kétségbeesett utasok átértelmezik a skót emberekről kialakított véleményüket, aztán egy szürke Mercedes busz megáll nekik, amire visszaértelmezik az átértelmezett véleményt, a kisbusz sofőrje pedig egy török kertész, akinek régen sosem álltak meg az autósok, mikor stoppolt, ezért ő azóta megáll, és felveszi a loch ness-i stopposokat is, akik megint újraértelmezik a skótokról átértelmezett, majd visszaértelmezett véleményüket, de a távolsági buszt még így is lekésik, viszont sok-sok pénzért azért a drága skót vonat hazaviszi őket, amiből nagyon szép látvány tárul az utazó szeme elé. A skót hegyek között elsuhanni egészen különleges érzés. Viaduktok, patakok, békésen legelésző állatok, mind-mind gyönyörködtetik a szemet, nyugtatják a lelket. Az utóbbira szükség is van, mert rohadtul elnéztem a buszmenetrendet a semmi közepén. Nóri kérdezte is tizenöt perc várakozás után, hogy jót néztem-e egész eddig, mire én megnyugtatásképp megnéztem még egyszer, és rájöttem, hogy nem. A többi már történelem.

Loch Ness egyébként tényleg nagyon szép, de Dundee-tól nagyon messze van, és a főbb turistaattrakcióknál csak a klasszikus, lehúzós módszereken átverekedve lehet lemenni a partra, mi pedig nem éltünk ezekkel a módszerekkel, hiszen összekuporgatott fontjainkat elkölthetjük például vonatjegyre és más hasznos dolgokra is. Természetesen össze-vissza fényképeztünk azért, és annak ellenére, hogy nem mentünk be, azért megörökítettük az Urquhart Castle (na ki tudja, hogy kell kiejteni?) romjait is. Vécé is csak az ottani visitor centre-ben van egyedül, de mi kifogtunk rajtuk, és találtunk egy mellékutat, ahol ősi módszerekkel adtuk vissza az anyaföldnek, ami az övé. Legalább sétáltunk egy nagyot a tó mentén, és meglátogattuk a kötelező Loch Ness shop-ot is, ahol magas haszonkulccsal beárazott ajándékok közül válogathattunk kedvünkre.

Mivel a vonatindulásig volt még egy kis időnk, Inverness főutcáján is kóboroltunk egy picit, bőszen kattintgatva a fényképezőgépet. Este tíz órás érkezés, szerencsés busz elérés, útközben pedig különböző magyarázatok kitalálása, hogy végül is ez mindenkivel megeshet, és így a forrongó lelkiismeret csitítgatása. Mikor Londonból Dundee-ba jöttünk, volt egy turista pár, akiknek nem stimmelt a rendelésük, kiderült, hogy a foglalásukhoz képest egy héttel korábban érkeztek a buszpályaudvarra. Ez éjfélkor egy zsúfolt pályaudvaron nem lehetett túl kellemes élmény. Arról nincs tudomásunk, hogy ők hogy oldották meg a problémájukat, de mi végül is, egy órával a tervezett érkezéshez képest, már otthon voltunk (igaz, némi likvid tőkével kevesebb nyomta a pénztárcánkat).

Ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.