Nos,
pár napja nem jelentkeztem, mert minden este hullafáradtan érünk haza. Azért a képeket szorgalmasan feltöltöttem, hogy lássátok, nem unatkoztunk.

A vasárnap úgy kezdődött, hogy hajnalban egy nagy, fekete pók volt a fürdőszoba mosdókagylójában. Nem szívesen - rossz helyen volt, rossz időben -, de igyekeztem leöblíteni megfelelő mennyiségű vízzel. Gyanús volt, hogy mintha fenn akadt volna, de azért gondoltam, hogy ezt úgysem élte túl. Reggel Nóri berontott, hogy egy nagy, fekete pók van a fürdőszoba mosdókagylójában. Ezek szerint túlélte. A szerencsétlen szívesen kimászott volna, de nem tudott. Valószínűleg ott éjszakázott étlen-szomjan (na jó, szomjan nem). Nem volt szívem újra leöblíteni, ezért befogdtam és utána Nórival közös kooprodukcióban szabadon engedtük az utcára. Mikor Ebbsnek mondtuk aztán, hogy mi volt, csak felnevetett és mondta, hogy ő szereti a pókokat (mi undorodunk tőlük), és egyébként folyton ott vannak mindenhol. Csak remélni merjük, hogy a táskáink még nincsenek tele apró pókokkal, amik majd hazaérve kereszteződnek más fajokkal, hogy az életünkre törjenek:

www.youtube.com/watch

Mielőtt a Tate Modern-t meglátogattuk, benéztünk a Southwark katedrálisba, amely a legrégebbi gótikus londoni templom. A Tate számomra sokkal érdekesebb volt mint a National Gallery. Ahogy nekivágtunk a termeknek, Salvador Dalí egy képe fogadott, de volt ott Pablo Picasso, Roy Lichtenstein, Andy Warhol, Jackson Pollock, és még egy rakás érdekesség, amit már elfelejtettem. Az egyik kedvencem, ha jól emlékszem a nevére, egy Roland Penrose (?) nevű festő volt, aki az egyik képére versszerűen szavakat is festett. A kiállítás, amelyre a kép készült, viszont nem fogadta el, az obszcén tartalma miatt (a festményen szerepel az "arse" (segg) szó). Erre a fickó készített egy másik képet, amire kezeket festett. Ezt már elfogadták. Csak aztán később derült ki, hogy a kezek jelnyelvben a SHIT szót betűzik. Másik kedvenc volt a "klasszikusok" közt egy kortárs művész, aki mintha füzetlapokra jegyzetelne, mindenféle hülyeséget irogatott. Az egyik a Simpsons sorozat elejéből is ismerős volt, mikor Bart az iskolában a táblára ír büntetésből, de minden epizód elején mást. A Tate-ben a következővel lett egy papírlap teleírva: "Santa Claus is not evil, there is no need to defend myself against him" (A Mikulás nem gonosz, nem kell tőle megvédenem magam). Persze emellett voltak még embernek öltöztetett fák rajzolva, ahogy beszédbe elegyednek a járókelőkkel, egy huszonöt szánt húzó, rozsdás 'hippi' Volkswagen busz, és más érdekességek. A legérdekesebb mégis a megvilágosodás volt, ami a látogatás során ért. Oké, hogy nem mindent tudtunk értelmezni, például egy nagy vörös szövetdarab egy terem közepén, ami már kellemetlen, állott szagott is árasztott magából, vagy különböző színű négyszögek egy képen, vagy egy üres, kettéhasított vászon bekeretezve, elég elvontnak tűntek. A lényeg mégis az volt, hogy ezek az emberek (és persze a szürrealisták, kubisták, és mindenki más is) valami újat akartak csinálni. Olyat, amit előttük még senki, és folyamatosan feszegették/feszegetik azt, hogy mi a művészet, és hol vannak a határai. Ez számomra nagyon izgalmas felfedezés volt, és gyanítom, hogy a National Galleryben látott képek is anno hasonló gondolatok ébresztettek a megjelenésükkor, egy-egy újfajta színnel, vagy ecsetkezeléssel, csak mára már megszokottak lettek. Nem úgy a Tate össze-visszaságai, amelyek folyamatosan piszkálják az embert. Na jó, ezt le kellett írnom, most már mehetünk tovább.

A kimerítő, és fárasztó tárlatlátogatás után elmentünk a Sohoba, és egy pécsi ismerőssel, és angol barátjával találkoztunk, majd némi hamisítatlan cseh sör és valami gyümölcsös-alkoholos koktél izé mellett kellemeset beszélgettünk. Aztán szokás szerint késői hazaérkezés, és vasárnapi, ünnepi tescos vacsora elköltése.

Tegnap végre elérkezett a nagy nap számomra (és Nóri számára is, de azt akkor még nem tudtuk). Elmentünk a Denmark Streetre, ahol van 5-6 hangszerbolt egymás mellett. Újabb boldogsághormonok, és csak Illés kedvéért kipróbáltam egy 600 fontos Gretsch üreges testű gitárt, amivel Nóri le is fényképezett. Előtte itthon begyakoroltam pár jazz akkordot, hogy legyen mit elsütni, de persze elfelejtettem pengetőt elővenni, és a gitár sem volt behangolva (még a vártnál is jazzesebbre sikerült a mutatvány). De azért kicsit szórakoztam és próbáltam tudományosnak és komolynak tűnni - gondolom, mint minden más turista, aki úgysem vesz semmit. Kicsit szomorú voltam, hogy nagyjából egy alomból levőnek tűntek a hangszerboltok, mindenki látszólag ugyanazokat a termékeket árulta, és bizonyos gitárokat pedig egyenesen hiányoltam a felhozatalból. De mindegy, mert úgysem vettünk volna semmit.

Ezután újra átkeltünk a Sohon, ahol amíg én egy nyilvános vécében voltam, Nóri előtt ment el valamelyik Gallagher fiú az Oasisből (és nem emiatt lett Nóri napja különleges). Mire felértem, izgatottan fogadott ezzel, én pedig azzal, hogy nem volt szappan a mosdónál. Sajnos utána már nem találtuk meg, úgyhogy nincsen róla fényképes tényanyag.

Apropó fényképek, most már nem tematizálok, de igyekszem azért jó kocsikat fényképezni, remélem rajtam kívül ez a téma mást is érdekel. Nóri pedig templomtornyokkal, és pubokkal próbál egyenlíteni.

Na, és akkor jön a Hamley's. Talán az legnagyobb londoni játékbolt, 5-6 szintes, szintenként alkalmazottak, akik demonstrálják a játékokat, és behülyítik a gyerekeket. Töltöttem fel videókat is, talán átadja a hely nyüzsgését, néhányat Nóri cenzúrázott, érthető okokból. A bejárat szintjén rengeteg plüsállat mindenféle méretben és formában. Nóri már régóta szeretett volna kutyákat látni, kutyavásárba menni, és ez kicsit olyan is volt. Milliónyi szeretetreméltó kiskutya mosolygott Nórira az áruház polcairól. Itt most hagyok egy kis helyet a túláradó érzelmeknek:

A kiskutyák mellett voltak még plüss dinoszauruszok (az én gyengém, mármint a dinók), meg sárkányok, és plüss tengeri állatok is. Egy plüss polippal próbáltam Alien utalást rejteni az egyik fényképbe, remélem sikerült. Aztán a többi szinten legók, autók, rózsaszín "lányok" szekció, lézerkarddal és vizipisztollyal mászkáló alkalmazottak, hosszú a lista. Legalább annyira kimerítő volt az egész, mint egy múzeum. Ezután tettünk még egy rövid látogatást a Notting Hillre, találtunk egy szinte érintetlen Essential Grammar in Use-t, ami még simán jól jöhet otthon, és Nóri talált egy ajándékkönyvet Ebbs-nek is, amit már oda is adtunk neki, és aminek nagyon örült.

Ma talán eljutunk még a British Museumba egy pár órára, aztán hazajövünk, pakolás, evés, pihenés, és indulunk a Victoriára, hogy elvigyen minket az éjféli busz Skóciába.

Köszönöm a figyelmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.