11 órányi buszozás után szerencsésen megérkeztünk Dundee-ba. Az utazás rettenetes volt, a kései indulást leszámítva több szempontból is. Valami miatt úgy érezte a sofőrünk, hogy az emeletet (merthogy kétemeletes busszal mentünk) rendesen ki kell fűtenie. Ahogy az már lenni szokott, természetesen nagy boldogan az elsők között szálltunk fel a buszra, természetesen az 50 fokos fűtőtest mellé, ami mellett még lehelletnek sem nevezhetjük a busz tetejéből érkező „légkondicionálást”. Természetes szellőzés híján igen hamar jó meleg lett a hangulat az emeleten, mire szóltak, hogy fent kibírhatatlan az időjárás, addigra már mindenki kiszaunázta magát. Nagy nehezen túltettük magunkat ezen, és megpróbáltunk aludni, de a szűk ülések között ez sem egyszerű feladat. Bevallom, a vége felé elég tisztességesen émelyegtem, és megváltás volt némi friss levegő a glasgow-i pályaudvaron. De megérkeztünk, és ez a lényeg.
Néhány alapvető tudnivaló Skóciáról:
- tele van hegyekkel
- minden nagyon zöld
- mindenhol állatok (birkák, tehenek) legelnek
- minden nagyon zöld
Az utolsót tudom, hogy már írtam, de nem győzöm hangsúlyozni, különösen, hogy Londonban többször is szomorúan tapostuk a Hyde Park megsárgult gyepjét. Dundee pedig egy nagyon nyugis hely, egyből otthon(osan) éreztük magunkat. A nagy betűkkel beharangozott BUSZPÁLYAUDVAR például legfeljebb a dombóvári hasonló intézményt közelítheti meg. Otthonosságot adott szerintem az is, hogy eddig nem nagyon láttunk feketéket, spanyolokat, brazilokat, eltakart fejű muszlimokat sem. Csak fehér gyerekek kergetőznek a zöld fűben, és az egyetlen furcsaság mindössze az, hogy ők ugyanúgy néznek ki.
A szállásunk tágas és jó környéken van, a kilátás a Tay folyóra nyílik, lehet guglizni. A szállásadónk, Erik (igazából Khalid Elherik) is rendes volt, lejött értünk a buszmegállóba, és hazafuvarozott minket. Egyébként líbiai, és orvos. Reméljük nem rajtunk kísérletezi ki a rák ellenszerét valamelyik éjszaka. Van itt egy pakisztáni srác is, aki épp elköltözik, vele is váltottunk pár szót, ő is készséges volt. És ami a legfontosabb, megvizsgáltuk a közeli Tescot, amely eddig a legjobb Tesco, ahol életem során megfordultam. Nagyjából ennyi.
Tudom, ma nem voltam vicces, de kegyetlenül fáradtak vagyunk. Holnap talán Glamis kastély!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
aludj 2010.08.05. 21:52:13
2. nevettem a szállásadón, biztos éjjel nem csinál semmit, don't worry. (human centipede)
3. Miért ez volt a legjobb Tesco?
tg_rock 2010.08.05. 22:51:02
Tesco: saját parkolója van épület alatti parkolója van, ahonnan lift meg mozgólépcső visz fel az intézménybe. Látni kell, szerintem szép. Majd ezt is lefényképezem.